LEADER pályázati lehetőségek 2011. évben - 2011. augusztus 21.
Hévíz és Zalaszentgrót térségének 34 települését lefedő Zala Termálvölgye akciócsoport területén megnyílt a lehetőség LEADER pályázatok beadására.
Támogatás az alábbi településeken megvalósuló fejlesztésekhez igényelhető:
Almásháza, Alsópáhok, Batyk, Cserszegtomaj, Döbröce, Dötk, Felsőpáhok, Hévíz, Kallósd, Kehidakustány, Kisgörbő, Kisvásárhely, Ligetfalva, Mihályfa, Nagygörbő, Nemesbük, Óhíd, Pakod, Rezi, Sármellék, Sénye, Sümegcsehi, Szalapa, Szentgyörgyvár, Tekenye, Tilaj, Türje, Vindornyaszőlős, Zalabér, Zalacsány, Zalaköveskút, Zalaszentgrót, Zalaszentlászló, Zalavég.
Bővebben >>
Őszi képzések kezdődnek a Women & Youth projekt keretében - 2011. augusztus 11.
Ősszel három képzés valósul meg, egy német kezdő, egy angol kezdő és egy informatikai távoktatás. A távoktatást a CELODIN Zalai Alapítvány és a Zalai Falvakért Egyesület közösen szervezi.
A távoktatás három modulból áll: prezentációkészítés (bemutató-készítés), számítógépes grafika, web(lap)-szerkesztés. Jelentkezni, illetve érdeklődni a CELODIN Zalai Alapítványnál lehet augusztus hónapban. A képzés szeptember elején indul egy megbeszéléssel, amelyet az első két modul Interneten keresztül történő feldolgozása követ. Ez október végén egy 4 órás modulzáróval zárul. Novemberben a harmadik modul feldolgozása történik meg, amely zárása december elején lesz. A tananyag egyedi ütemben, saját tempóban sajátítható el, a nap bármely szakában.
Bővebben >>

Adja be Ön is projektötletét 2011. március 4-ig! - 2011. február 22.
Az ÚMVP III. és IV. tengely 2011. évi helyi pályázati kiírásainak meghatározásához vállalkozói-, civil- ill. önkormányzati projektötlet gyűjtés kezdődött Hévíz és Zalaszentgrót térségében. A Zala Termálvölgye Egyesület a Helyi Vidékfejlesztési Stratégia aktualizálása és felülvizsgálata érdekében projektgyűjtést kezdeményez a térség településein. Az egyes ötleteket előzetes egyeztetés alapján beépítjük a HVS megfelelő intézkedési csoportjába, annak érdekében, hogy a 2011. évi pályázati kiírásokba bekerüljenek.
Bővebben >>

Projektötletgyűjtés kezdődik februárban - 2011. január 27.
A Hévíz és Zalaszentgrót térségének 34 településén tevékenykedő Zala Termálvölgye LEADER akciócsoportnál 2011-ben ismét megnyílnak az ÚMVP III. ill. IV. tengely pályázati lehetőségei.
Bővebben >>
Szerződés kiegészítés történt a WOMEN & YOUTH projekt keretében a szobasszony képzéssel kapcsolatban - 2010. szeptember 20.
A projekt keretében megvalósuló képzések közül a szobaasszony-képzés az előzetes tervekkel ellentétben nem Zalaszentgróton kerül megvalósításra.
A képzések zökkenőmentes megvalósításához a nagy hagyományokat ápoló fürdővárosban, Hévízen indul majd el a képzés. Ez abból a szempontból is megfelelő, hogy a leendő szobaasszonyok jelentős része a zalaszentgróti kistérség területéről jár majd dolgozni a városba. .
A helyszín módosulása miatt a napokban a szerződés kiegészítésére került sor.
Bővebben >>

Az alapítvány "Helyi Érték - Értékhely" című projektjének nyitó rendezvénye lesz augusztus 13-án - 2010. augusztus 13.
KEOP-2009-6.2.0/B09-2009-0012
A rendezvényre mindenkit szeretettel várunk!
Helyszíne: 8790 Zalaszentgrót, Dózsa György út 9. LEADER Ház (Tömegszervezetek Székháza), Tanácskozóterem
Program:
10:00 - 10:10 A rendezvényt megnyitja Kardis Erika, a CELODIN Zalai Alapítvány elnöke
10:10 - 10:40 A helyi termék piacra jutásának feltételei Előadó: dr. Furó Tamás
10:45 - 11:15 "Miért jó a helyi termék?" Előadó: Szemző Gáborné, térségi koordinátor
11:15 - 12:00 Helyi termék kóstoló.
Köszönjük, hogy jelenlétével megtiszteli a rendezvényt!
Megvannak az első LEADER nyertesek - 2010.július 29.
A Zala Termálvölgye LEADER Helyi Akciócsoport döntéshozó testülete júniusi ülésén elsőként két LEADER célterület vonatkozásában hozott döntést.
A döntést az Irányító Hatóság is jóváhagyta, úgyhogy a nyertes pályázók a támogatási határozatokat hamarosan kézhez kapják és megkezdhetik a projektek végrehajtását.
A támogatott projektek a következőek:
Célterület neve: Foglalkoztatási programok infrastrukturális hátterének fejlesztése
Ügyfél neve: Foglalkoztató Zala - Kar Nonprofit Közhasznú Kft.
Projekt címe: Zalaszentgrót Kistérségi Köz-Munka-Eszközpark
Ügyfél neve: Hévízi Kistérség Önkormányzatainak Többcélú Társulás
Projekt címe: Foglalkoztatást elősegítő infrastrukturális háttér kialakítása a Hévízi Kistérségben
Célterület neve: Helyi érték bemutató szekrények, kiállítási standok készítése
Ügyfél neve: Zalakanyar Vendégváró és Kézműves Egyesület
Projekt címe: Helyi értékek bemutatása
Forrás: Zala Termálvölgye Egyesület
"Teret a közösségnek" - TÁMOP-5.5.3.-08/02-2008-0025 - Konferencia Hévízen - 2010. június 29.
A "Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" című TÁMOP 5.5.3-08/02-2008-0025 azonosítószámú projekt keretében a megvalósító konzorcium - Zalai Falvakért Egyesület, a CELODIN Zalai Alapítvány, a Társadalmi Egyesülések Zala Megyei Szövetsége valamint a Landorhegy Alapítvány - "Teret a közösségnek!" címmel információs napot rendezett 2010. június 29-én, Hévízen.
Bővebben >>
Megrendezésre került a Helyi Vidékfejlesztési Iroda szervezésében az Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek megvalósítását ismertető előadás - 2010. június 29.
A rendezvényt Kardis Erika, a CELODIN Zalai Alapítvány elnöke nyitotta meg, majd a
közbeszerzéssel kapcsolatos feladatokról Dr. Pete Szilárd az EMVA Jogi Osztályának vezetője beszélt. Utána Fatér Szabolcs a EMVA Vidékfejlesztési Osztály vezetője ismertette az
elszámolás rendjét, végül Horváth Tamás az EMVA Helyi Ellenőrzési Osztályának vezetője tájékoztatta a jelenlévőket a
helyszíni ellenőrzés lefolyásáról. Az előadások után a szakértők a hallgatók érdeklődő kérdéseire válaszoltak.
Best Practices Látogatás valósult meg a WOMEN & YOUTH projekt keretében - 2010. június 23.
A szlovén partnerek vállalkozókat és vállalkozó-jelölteket delegáltak a Zalaszentgróti Kistérségbe, ahol helyi vállalkozásokkal és civilszervezetekkel ismerkedtek meg.
Az első helyszín Almásháza volt, ahol az Almásházi Kerámia Üzemmel és a Táltos Szabad Színházi és Humanisztikus Pedagógiai Egyesülettel találkoztak. Ezután a Szentmihálypusztai Lovardát látogatták meg, és itt mutatkozott be a Kehidakustányi Vendégvárók Egyesülete is, valamint megismerhették a Zalaszentgróti Kistérség munkaügyi helyzetét. Befejezésképp a Zalai Borvidék egyik női borász vállalkozója mutatta be munkáját és termékeit.

Befejeződtek az első képzések a WOMEN & YOUTH projektben - 2010. június 11.
Türjén és Zalacsányban sikeresen befejeződtek az informatikai képzések, rövidesen a nyelvi képzések is lezáródnak. Türjén 11-en, Zalacsányban pedig 10-en vizsgáztak sikeresen a házi vizsgán, mely után Kardis Erika a CELODIN Zalai Alapítvány elnöke átadta a jól megérdemelt tanúsítványokat a hallgatóknak.
Megkezdődtek a képzések a Women & Youth programban - 2010. április 21.
Megkezdődtek a tervezett informatikai és nyelvi képzések a SI-HU 1-2-016 számú, Szlovénia - Magyarország Határon Átnyúló Program 2007 - 2013 nevű, Women & Youth című programban. Az elvégzett igényfelmérések alapján informatikai képzés Türjén és Zalacsányban indult, a nyelvi képzések közül pedig német nyelvi képzés Sümegcsehin, angol pedig Pakodon kezdődött.


A CELODIN Zalai Alapítvány a közbeszerzési eljárás nyertesével, a győztes SZÁM-PONT Számítástechnikai Szolgáltató és Oktató Központ Kft-vel kötött szerződést a képzések megvalósítására.
Ennek értelmében informatikai képzések indultak Türjén és Zalacsányban, míg a nyelvi képzések közül a német Sümegcsehin, az angol Pakodon indult.
A tervek szerint hasonló informatikai és nyelvi képzések indulnak majd ősszel is, amikor a képzések sorába bekapcsolódik a Szobaasszony-képzés is.
Elkezdődött a Képzések igényfelmérése - 2010. január 12.
A SI-HU 1-2-016 számú, Szlovénia - Magyarország Határon Átnyúló Program 2007-2013 nevű, Women & Youth című programja a CELODIN Zalai Alapítvány által tervezett informatikai és nyelvi (angol és német) képzések formájában, igényfelmérések alapján valósulnak meg.
Elsősorban dolgozó nők és fiatalok részére hirdetünk ingyenes, a településekre kihelyezett képzéseket. A képzések 2010 februárjától 2011. december végéig valósulnak meg. A képzések időtartalma körülbelül 3 hónap.
A nyelvi képzések elvégzése után lehetőség van alapfokú nyelvvizsga letételére, de maga a képzés ezt nem tartalmazza. Az informatikai képzés folytatásaként végezhető távoktatási modulok a megfelelő szintet biztosítják egy ECDL-modul vizsgakövetelményéhez. A projekt a vizsgát ebben az esetben sem tartalmazza.
A képzések elvégzése esetén a felnőttképzési bejegyzéssel rendelkező CELODIN Zalai Alapítvány tanúsítványt bocsájt ki. A képzés megkezdése előtt a képzésen résztvevőkkel képzési szerződést köt.
Bővebben >>
Az érdeklődőket várjuk a 30/619-8029-es vagy a 83/360-693 telefonon, vagy a
kiss.andras@celodinzala.hu e-mail címen, vagy személyesen Zalaszentgrót, Május 1. út 38. fsz. 5-ön lévő Információs Ponton. Nyitva tartás hétköznap 8:00 - 16:00.
"Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" - TÁMOP-5.5.3.-08/02-2008-0025 - Elkészültek a diagnózisok
- 2009. December 1.
A "Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" projekt keretében újabb mérföldkőhöz érkeztünk. Az elmúlt hetekben a SZÁMPONT Kft munkatársai felkeresték mind a 30 résztvevő civil szervezet vezetőjét vagy kapcsolattartóját, és interjút készítettek valamint kérdőívet töltöttek ki velük.
Segítő munkájukat, pozitív hozzáállásukat, nyitottságukat és őszinteségüket ezúttal is köszönjük minden kérdező nevében. December első heteiben minden szervezet számára megküldjük a jelentkezési adatlap, az interjú és a kérdőív alapján elkészített diagnózist postai úton. Ezzel egy időben elindul a „Fejlesztési Terv kidolgozása” elnevezésű 3 napos műhelymunka szervezése, mely a komplex szervezetfejlesztési folyamat követkeVárjuk a véleményeket, visszajelzéseketző lépése.
Megnyílt az első információs pont - 2009. december 1.
December elsején megnyílt a CELODIN Zalai Alapítvány fő információs pontja. A többi megnyitása folyamatban van. Az érdeklődők információhoz juthatnak a Szlovénia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében megvalósuló Women & Youth című pályázaton belül megvalósuló képzésekről. Ezen belül tájékoztatást kaphatnak a kezdő informatikai, angol nyelvi és német nyelvi képzésről, valamint az OKJ-s szobaasszony-képzésről. Megismerhetik a távoktatási modult is, amely prezentáció, webszerkesztő és képszerkesztő almodulokból áll. Hasonlóan információt kaphatnak az EIM (Szlovénia) által szervezett moodle képzésről is.
Az érdeklődőket várjuk a 30/619-8029-es vagy a 83/360-693 telefonon, vagy a
kiss.andras@celodinzala.hu e-mail címen, vagy személyesen Zalaszentgrót, Május 1. út 38. fsz. 5-ön lévő Információs Ponton. Nyitva tartás hétköznap 8:00 - 16:00.
"Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" - TÁMOP-5.5.3.-08/02-2008-0025 - Várjuk a véleményeket, visszajelzéseket.
- 2009. November 23.
A „Civil szervezetfejlesztés Zala megyében” elnevezésű projektet megvalósító konzorcium számára fontos a komplex szervezetfejlesztési folyamatban résztvevő civil szervezetek munkatársainak, vezetőinek véleménye.
A projekt keretében – a kezdeti lépésektől a záró momentumig – egy minőségbiztosítási rendszert működtetünk szakértő közreműködésével annak érdekében, hogy színvonalas szolgáltatást nyújthassunk a velünk együttműködő civilek számára. A korábbi – kiemelt fontosságú eseményeknél alkalmazott – gyakorlatnak megfelelően a diagnózisok felvétele után is kíváncsiak vagyunk arra, hogyan vélekednek munkákról a résztvevők. Ennek érdekében minden résztvevő szervezet vezetője és kapcsolattartója egy rövid kérdőívet, illetve annak elérését mutató linket talál az elektronikus postaládájában, melynek segítségével elmondhatja tapasztalatait a közelmúltban lezajlott tevékenységekről.
Aláírták a Nők és fiatalok elnevezésű szlovén - a magyar partnerek első "hivatalos" projekt egyeztetése - 2009. november 18.
Az eddigi informális megbeszélések után Magyarországon is megtörtént az első formális találkozó a projektpartnerek között, ahol megbeszélték az eddigi eredményeket. Valamint megállapodás született a képzések kialakításáról és az információáramlásról. Kitűzték a következő időpontját, amikor a januárban esedékes tevékenységek kerülnek megbeszélésre. Kitűzésre kerül a legfontosabb információszolgáltatást biztosító infó workshop-ok helye és időpontja.
"Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" - TÁMOP-5.5.3.-08/02-2008-0025 - A sikeres fejlesztéshez szoros együttműködésre van szükség - elkezdte munkáját a szervezetfejlesztő cég.
- 2009. November 17.
2009. október elején – a sikeresen zárult közbeszerzési folyamat eredményeként – szerződést kötött a konzorciumvezető Zalai Falvakért Egyesület a SZÁMPONT Számítástechnikai Szolgáltató és Oktató Központ Kft-vel.
A projektszerződések aláírását követően a szervezetfejlesztő cég munkatársai folyamatosan keresik fel a programba bevont 30 zalai civil szervezet vezetőjét és kapcsolattartóját. Az interjúk, kérdőívek, beszélgetések és dokumentumelemzések alapján elkészített diagnózisok december hónapban kerülnek kiküldésre minden érintett szervezet részére.
Aláírták a Nők és fiatalok elnevezésű szlovén - magyar határon átnyúló projekt együttműködési megállapodását - 2009. október 20.
Aláírták a Partnerségi Megállapodást a Szlovén - magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében Martjančiban, a Women & Youth című program indításaként. A szlovén és magyar szervezetek képviseletében a szervezetek vezetői látták el kézjegyükkel a projektet elindító dokumentumot. A magyar projektpartnerek a CELODIN Zalai Alapítvány, a Bögöte Fejlesztéséért Nonprofit Kft., valamint a Zalai Falvakért Egyesület. A Mura-vidék és Dráva-mente szlovén települései négy szlovén szervezet képviseletében vettek részt az ünnepi eseményen, melyről a helyi televízió is tudósított.
Elindult a Nők és fiatalok elnevezésű szlovén - magyar határon átnyúló projekt - 2009. szeptember 14.
A projekt magyarországi része elsősorban olyan képzésekről szól, amelyeket a kis falvakba tervezünk. Felméréseink alapján kiderül majd, hogy hol, melyik településen, milyen
nyelvi (angol vagy német), esetleg
informatikai képzésekre van szükség. Ennek függvényében készülnek a képzési tervek. A Zalaszentgróti Kistérségben ezek mellett
szobaasszony-képzést és
informatikai távoktatási képzést is tervezünk. A tervezett oktatások ingyenesek.
Bővebben >>
"Civil szervezetfejlesztés Zala megyében" - TÁMOP-5.5.3.-08/02-2008-0025 - Nyitó konferencia Nagykanizsán - 2009. július 14.
Nagykanizsán sajnos az érdeklődés alatta maradt a zalaegerszegi rendezvénynek, ezt helyi szervezetek képviselői is szóvá tették a konferencia folyamán. Reméljük, hogy a hírek terjedésének következtében, több dél-zalai szervezet is megkeres bennünket a szervezetfejlesztéssel kapcsolatban, mindenkit szeretettel várunk!
Bővebben >>
Civil szervezetfejlesztés Zala megyében projektnyitó konferenciája Zalaegerszegen - TÁMOP-5.5.3.-08/02-2008-0025 - 2009. július 13.
A konferencia nagy várakozással kezdődött, a kezdetre már több mint 50 szervezet képviselője jelent meg, és többen még - elfoglaltságaik miatt - később érkeztek. A rendezvény váratlan okok miatt, egy kis műsorváltozással kezdődött.
Bővebben >>
Civil Szervezetfejlesztés Zala megyében - 2009. július 6.
Civil szervezetfejlesztést valósít meg Zala megyében a Zalai Falvakért Egyesület. Várunk minden olyan zalai nonprofit civilszervezetet, amely szeretne az eddigi lehetőségeinél többet tenni, ki szeretné bővíteni működési területét, növelné főállású dolgozóinak és önkénteseinek számát, jelentősebb, átfogóbb pályázatokat akar írni és megvalósítani, vagy jelenlegi helyzetét kívánja megőrizni. A komplex szervezetfejlesztésben az egyesület partnerei a Landorhegy Alapítvány, a Társadalmi Egyesületek Zala Megyei Szövetsége és a CELODIN Zalai Alapítvány.
Bővebben >>
Határon átérő iniciatíva az "Életen át tartó tanulás"-ra nőknek és fiataloknak - 2009. június 4.
A CELODIN Zalai Alapítvány több pályázóval közösen pályázatot nyert a Szlovén Magyar Határon Átnyúló Együttműködési Program keretében. Címe a Határon átérő iniciatíva az "Életen át tartó tanulás"-ra nőknek és fiataloknak. Az alapítvány Zalaszentgrót térségében informatikai alap, német és angol nyelvi alap, szobaasszony és informatika távoktatási képzést valósít meg elsősorban - munkahely megőrzés céljából - nők részére.
Bővebben >>
Területfejlesztési Nívódíjat nyert a "Hazatérés" projekt - 2009. május 26.
A Kistérségek Fejlesztéséért Tudományos Egyesület Területfejlesztési Nívódíjat 2008. évben a CELODIN Zalai Alapítvány által indított és a Zalai Hazatérők Egyesülete által működtetett
Hazatérés projekt nyerte el.
Az nívódíj átadására 2009. május 22-én Lajosmizsén történt. A mi számunkra ez egy hatalmas elismerés, a további tevékenység minnél jobb elvégzésére ösztönöz bennünket. Remélem, hogy a hasonló helyzetben - hátrányos helyzetű kistérség, kicsi (3 fős) civilszervezet - lévő szervezetek is úgy érzik lehet eredményt elérni, és van lehetőség a sikeres munkára.
Reméljük, jövöre is hasonló, vidéki szervezet nyeri el ezt a díjat.
Döntés születettt a falunapok támogatásáról - 2009. április 27.
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium mint az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program Irányító Hatósága 2009. évben pályázatot hirdetett az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program hatálya alá tartozó települések önkormányzatai, az önkormányzat intézményei, e településeken rendezvényt tervező non-profit szervezetek, illetve magánszemélyek számára helyi rendezvények szervezésére, helyi közösségformáló kezdeményezések, rendezvények támogatására.
A pályázati felhívásban rögzítetteknek megfelelően a 2009. március 10-ig benyújtott pályázatok feldolgozása, értékelése megtörtént.
A döntés értelmében a Zalaszentgróti térségben 3 település
Sümegcsehi, Türje és Pakod pályázott sikeresen.
Támogató döntése alapján a támogatás maximális összege 500.000,- Ft + Áfa.
Az alapítványunk elnyerte az IKSZT címbirtokosságot Vindornyaszőlősőn - 2009. március 24.
A CELODIN Zalai Alapítvány szerepel az IKSZT címbirtokosságot elnyert szervezetek listáján. A Térség másik hat pályázója (Táltos Szabad Színházi és Humanisztikus Pedagógiai Egyesület
- Almásháza; Óhid Község Jövőjéért Közalapítvány - Óhid; Pakod Község Önkormányzata - Pakod; Hálózat az Integrációért Alapítvány - Zalabér; Zalacsány Község Önkormányzata - Zalacsány; Zalaszentlászló Község Önkormányzata - Zalaszentlászló) is megtalálható itt, aminek a jövőbeni együttműködési lehetőségek miatt nagyon őrülünk. Reméljük, hogy a másidik fordulót is mindnyájan sikeresen megnyerjük, és elképzeléseinket sikeresen megvalósítjuk!
CELODIN
csapat

___

___

___
Vállalkozói Fórum Zalaszentgróton - 2009. február 25.
Tisztelettel meghívjuk a Zalaszentgróti Kistérség Helyi Vidékfejlesztési Iroda és a Zalaszentgróti Foglalkoztatási Paktum közös szervezésében megrendezendő Vállalkozói Fórumra 2009. február 25-én (szerdán) 10. 00 órai kezdettel
(bővebben)
(A gazdaságfejlesztéssel összefüggő pályázatok előadás anyaga letölthető itt.) (Második előadás)(Bajnai Gordon levele
a válságkezelésről)
Az ÁFSZ Előadás anyagai:
Mukahely megőrző programok.,
Járulék kedvezmények,
Munkahely megőrzés-2.
Készült a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Önszerveződés Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumának támogatásával
NCA-ÖNSZ-08-A-0029
Előadások a civilszervezetek támogatására a Zalaszentgróti Statisztikai Kistérségben - 2009. február 16.
1. Civil szervezetek működtetését mutatjuk be, hogy mi szükséges ahhoz, hogy pályázatot nyújtsanak be, (2009. február 17-e kedd Zalaszentgrót Tömegszervezetek Székháza Nagyterem.)
2. NCA pályázati lehetőségeket ismerhetik meg a civil szervezetek, (2009. február 20-a péntek Zalaszentgrót Tömegszervezetek Székháza Nagyterem.) (NCA pályázati kiírás) (Pályázati űrlap)
3. Új Magyarország Fejlesztési Tervvel ismerkedhetnek meg az érdeklődök, (2009. február 23-a hétfő Zalaszentgrót Tömegszervezetek Székháza Nagyterem.) (Eu-s pályázatokról a civileknek)
4. LEADER program és lehetőségeit mutatjuk be. (2009. február 26-a csütörtök Zalaszentgrót Tömegszervezetek Székháza Nagyterem.)
Készült a Nemzeti Civil Alapprogram Civil Önszerveződés Szakmai és Területi Együttműködés Kollégiumának támogatásával
NCA-ÖNSZ-08-A-0029
Civilszervezetek felmérése a Zalaszentgróti Statisztikai Kistérségben - 2009. január 11.
A CELODIN Zalai Alapítvány nyert az NCA-ÖNSZ-08-A-0029-es számú szakmai pályázaton, amelyben elkészül egy kistérségi civilszervezetekről szóló
felmérés, és ebből egy kiadvány (Civil tár).
Bővebben >>
Helyi Vidékfejlesztési Irodák irodavezetőinek országos képzése - 2008. december 9-10.
2008. december 9-10-én került sor a Helyi Vidékfejlesztési Irodák irodavezetőinek országos képzésére. A képzésen elhangzott előadásokra készült bemutató anyagok
itt tölthetőek le.
ÚMVP III. tengely - 2008. 11. 01.
Kiírásra kerültek az ÚMVP III. tengely pályázatai. Tájékoztatók időpontjai:
Vállalkozások, non-profit szervezetek, magánszemélyek, egyházak stb. részére:
2008. november 3. (hétfő) 17.00 óra, Zalaszentgrót, Tömegszervezetek Székháza, Dózsa Gy. u. 9., (K&H Bankkal szemben).
2008. november 6. (csütörtök) 17.00 óra, Alsópáhok, Művelődési Ház, Dózsa Gy. u. 4.
Önkormányzatok részére:
2008. november 6. (csütörtök) 14.00 óra, Zalacsány, Közösségi Ház, Zrínyi Miklós u. 6.
A
HVI-ben és a Zala Termálvölgye Egyesületnél (Zalaszentgrót, Dózsa György út 9.) érdeklődni lehet a pályázatokkal kapcsolatban. A munkatársak minden érdeklődőt várnak.
A pályázatokról részletesen itt olvashatnak.>>
Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek pályázata - 2008. julius 29.
Kiírták az Integrált Közösségi és Szolgáltató Tér Cím elnyerésére a pályázatot. A pályázat beadásának határideje 2008. augusztus 31. és azt követően a program befejezéséig folyamatos. A pályázat pontos kiírásáról az FVM honlapján (
http://www.fvm.hu/main.php?folderID=857&ctag=articlelist&iid=1&articleID=12839) olvashatunk részletesen.
Minden önkormányzatnak figyelmébe ajánljuk a pályázatot, mert lehetőség van a településen lévő önkormányzat tulajdonában lévő használaton kívüli, vagy részben használt épületek élettel való megtöltésére, a település számára hasznos funkciók telepítésére. Nagy segítséget jelenthet az ifjúság vidéken tartásában, az idősek kényelmi feltételeinek javításában, és még számos a közösséget érdeklő kérdés megoldásában.
Integrált Közösségi és Szolgáltató Terek pályázati kiírás ismertetése - 2008. julius 7.
A Zalaszentgróti Helyi Vidékfejlesztési Iroda és a ZalA-KAR Térségi Innovációs Társulás szervezésében Vidékfejlesztési Fórumsorozatot indul, amely hozzásegíti az érdeklődöket a pályázati felkészüléshez. Az első ilyen fórum július 7-én lesz.
Bővebben >>
LEADER Háló Zárókonferencia - 2008. május 30.
Megrendezték a "LEADER Háló" projekt Záró konferenciáját.
Bővebben >>
LEADER Háló helyi tanulmányút - 2008. május 21.
Megrendezésre került a LEADER háló keretén belül a helyi tanulmányút, amely elsősorban a helyi LEADER támogatásban részesül projektek eredményeinek megnézésére irányult. Az úton részt vettek a pályázók és a LEADER-ben érdekelt szervezetek.
Bővebben >>
A LEADER projekt állása - 2008. május 20.
Kezd körvonalazódni a LEADER pályázat megnyerése esetén,(amit nagyon remélünk,) hogy milyen megoszlása lesz a gazdasági ágak, szervezetek típusa szerint a támogatásnak.
Bővebben >>
A LEADER+ program keretében megrendezték a Zalaszentgrót ZalA-KAR Vásár-Fesztivált - 2008. április 30. - május 3.
A VÁROSI Sportcsarnokban 2008. április 30-án 16 óra 30 perckor meg nyitotta kapuit a Zalaszentgróti vásár. A megnyitó beszédet elmondta Császár József Zalaszentgrót város polgármestere, a ZalA-KAR kistérségi társaság elnöke.
A vásáron számos helyi és környékbeli kézműves jelent meg. A teljeség igénye nélkül: Mármarosi Mária, Peres Éva, Tamás Istvánné, Benkéné Bálint Sarolta, Budai Lajosné, Csikós Tiborné, Csuti Tibor, Csiszár Tibor, Csordás Lajos és Csordás Lajosné, Erdélyi Józsefné, Vajda Kálmán, Gólen János, Mező Mihály, Harangozó Zsuzsanna, Pálmainé Koncz Éva, Horváthné Gellért Erzsébet, Kis Ernő, Kisné Balogh Mónika, Kovács Viktória, Lantos László, Mező Mihály, Tóth Gyuláné, Pető Györgyné, Vajda Kálmán. Látványos, gazdag anyagot mutattak be, amelynek egy részét meg is vásárolhatta az érdeklődő.
Bővebben >>
Megtörtént a Zalaszentgróti Foglalkoztatási Paktum 2008-as Információs napja. - 2008. április 16.
Megrendezésre került 2008. április 16-án, szerdán a zalaszentgróti Tömegszervezetek Házában. A rendezvény nagy érdeklődést váltott ki, a terem zsúfolásig megtelt. Valószínű, hogy a következő alkalommal egy másik teremben lesz megtartva. Az egyetlen szépséghibája, hogy az önkormányzatok kis számban képviseltették magukat.
Bővebben >>
A LEADER Háló keretében megtartott tanulmányút - 2008. április 10-11.
A célja, hogy az újonnan induló LEADER projekthez (2008-13) példákat, ötleteket és tapasztalatokat gyűjtsünk. Ezért választottunk olyan célpontokat, amelyek a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is jól sikerültek.
Az első hely Belecska volt, ahol egy közmunka projektet tekintettünk meg.
Bővebben >> Folyamatban a LEADER 2007-2013 projekt előkészítése - 2007. december
A LEADER akciócsoport létrejött 108 taggal, megfelelő arányban képviselik magukat a vállalkozók, a civi szervezetek ás a Zala Termálvölgy területének minden önkormányzata.
Bővebben >>
.