A projektek közül most kettőt mutatunk be, amely a térség fejlesztésével foglalkozik.
Az első az NCA Önszerveződés keretén belül megvalósuló
'Együtt-MŰKÖDÜNK' című pályázatunk, amely a helyi civilszervezetek működését segíti.
A második egy konzorciumi partnerként megvalósuló projekt, amelynek a konzorcium vezetője a
Zalai Falvakért Egyesület (a részletes információk náluk megtalálhatóak). Rajtunk kívül a konzorciumban a
Landorhegy Alapítvány és a
Társadalmi Egyesületek Zala Megyei Szervezete is tevékenykedik. Maga a projekt a TÁMOP-5.5.3-08/02-es pályázat keretében valósul meg, címe a
Civil szervezetfejlesztés Zala megyében. A célja hasonló, mint az előző projekté, csak méreteiben nagyobb (megyei), valamint már működő, nagyobb szervezetek problémáinak megoldására keres válaszokat.
Befejezett programok

Ezt a projektet azért mutatjuk meg, mert az alapítványunk legsikeresebb tevékenységei közül való. A másik okunk, hogy a későbbiekben ezt folytatni szeretnénk, ha nem is ugyanebben a formában, de hasonló célokkal. A
Zalai Hazatérők projekt nagy eredményeket ért el a fiatal értelmiségiek térségben maradásában, a részletes ismertetését a
Hazatérők lapon olvashatjuk.
Az
ANIMA projektünket újított formában - a sikerére tekintettel - szeretnénk folytatni.
A frissen befejezett projektjeink:
Az első a
LEADER háló.
A másik a
LEADER szövetség.